Déri György 1863-ban született Baján egy bácskai birtokos család gyermekeként. Tanulmányait Bécsben végezte, ifjúkora a katonai pálya vonzásában telt el. A katonai iskola elvégzése után a temesvári lovas tüzérezredben, majd Ausztriában, Galíciában és Csehországban szolgált különböző állomáshelyeken. A katonai ranglétrán fokozatosan haladt előre, Nagyszebenben már őrnagyi rangban volt tüzérparancsnok. 1913-ban, súlyos lovasbalesete után nyugdíjazását kérte, az első világháború alatt újra szolgálatra jelentkezett. A háború után Győrben telepedett le, és itt vette feleségül Müller Ilonát, aki segítő társa lett gyarapodó néprajzi gyűjteményének gondozásában, rendszerezésében is. 1929-ben költöztek Budapestre. Bátyja, Déri Frigyes példáját követve 1937-ben a debreceni múzeumnak ajánlotta fel gyűjteményét. 1941 őszén önálló épületben megnyílt a Déri György ezredes Néprajzi Múzeum kiállítása. 1946-ban hunyt el Budapesten.
A gyűjtés
:::::
::::: --- Audio ---
Déri György a 20. század első harmadában hozta létre népművészeti gyűjteményét. Az első tárgyakat akkor vásárolta, amikor katonatisztként Nagyszebenben szolgált, innen származik az erdélyi szász és a habán kerámiák nagy része. Az első világháború után Győrben letelepedve folytatta a gyűjtőmunkát, figyelme ettől kezdve elsősorban a dunántúli népművészetre irányult. Gyűjteményének darabjait többnyire nem keletkezésük vagy használatuk helyszínén szerezte be, hanem közvetítőktől, kereskedőktől vásárolta. A választását az esztétikai érték mellett a tárgyak különlegessége, és esetenként a hozzájuk kapcsolódó érdekes történetek is befolyásolták. Gyűjteményét tudatosan építette, minden egyes darabjáról pontos leírást készített, és azokat szakszerűen csoportosítva térképlapokon is feltüntette. Budapesti évei alatt rendszeresen tanulmányozta a múzeumok kiállításait, s kapcsolatba lépett a korszak jeles néprajztudósaival is. Az 1920-as évek végétől ennek hatására gyűjtői tevékenysége egyre elmélyültebbé vált; gyűjteményét igyekezett minél teljesebbé tenni. Arra törekedett, hogy a Kárpát-medence jellegzetes néprajzi tájegységeit a legjellemzőbbnek gondolt tárgyi világukon keresztül (népviselet, textíliák, bútorok, sajátos díszítőtechnikájú reprezentatív, ünnepi használatra szánt tárgyak) tudja megragadni. Ebben az értelemben nevezte gyűjteményét „egyetemes”-nek.
A gyűjtemény
:::::
::::: --- Audio ---
Déri György ezredes néprajzi gyűjteményében 2131 tételszámon 2318 darab népművészeti tárgy szerepel. Ezek a tárgyak határozottan elkülönülő tematikus csoportokra oszlanak. A legnagyobb egységet a viseletegyüttesek és viseleti darabok alkotják (35%). Ugyancsak jelentős számú kerámia tartozik a gyűjteménybe (25%). A díszített, népművészeti értékkel rendelkező háztartási eszközök aránya ennél kisebb (12%). A házberendezés és a bútor kategória darabszámát tekintve ugyan nem nagy, de mivel ezek nagy kiterjedésű, kiemelkedő értékű tárgyak, a gyűjtemény szerkezetében mégis domináns a jelenlétük (6%). Ugyanez mondható el a textíliákról is, melyek között szintén számos igen értékes darab található. Az állattartás és a pásztorművészet körébe sorolható tárgyak, a szokásokhoz kapcsolódó és a szakrális tárgyak, valamint az üveg- és ónedények közel hasonló részarányba képviseltetik magukat. (5-5%). A gyűjtemény egészében a tárgyak földrajzi megoszlása a történeti Magyarország nagytájai között viszonylag egyenletesnek mondható. A tárgyak egyharmada származik a Dunántúlról, egyharmad pedig az Alföldről és Észak-Magyarországról, részben a Felvidékről. Érdekes, hogy bár hangsúlyos az erdélyi anyag, s a gyűjtemény első darabjai is innen származnak, számarányát tekintve ez a legkisebb egység (12%). Déri György gyűjteményének szerkezetében, a jellegzetes tárgycsoportok és a kitüntetett területek megjelenésében kitapintható a kor néprajzi, muzeológiai felfogásának lenyomata.
A kiállítás
:::::
::::: --- Audio ---
A Déri György ezredes gyűjteményét a nyilvánosság elé táró népművészeti kiállítás 1941 őszén nyílt meg Debrecenben. A gyűjtő eredeti elképzeléséhez igazodva a bemutatás legfontosabb rendszerező elve a táji-etnikai csoportosítás volt, s ezt a gondolatot Lükő Gábor, a kiállítást a Déri Múzeum részéről rendező muzeológus is elfogadta. Az egyes kisebb egységeket a viseletegyüttesek és a köréjük rendezett, az adott vidékre jellemző díszes, ünnepi tárgyak (hímzések, bőrmunkák, fafaragások, népi kerámiák, valamint kisebb méretű bútordarabok) alkották. Ez a kiállításrendezési elv megfelelt a korabeli gyakorlatnak. Az üveges vitrinek berendezése során a dekorativitás mellett fontos szempont volt a megjelenítés tudományos hitelessége. Ezt azzal is meg akarták erősíteni, hogy a bábukat az adott tájegységen élő népcsoport antropológiai karakteréhez igazították. A bábuk fejét korabeli fotográfiák alapján Endrő Margit keramikus művész mintázta meg. A kiállításhoz készült egy fényképekkel ellátott „vezető” is, amelyben Lükő Gábor igen részletesen és alaposan leírja és ismerteti a kiállítást. A vitrinekbe rábaközi, palóc, matyó, kunsági, debreceni, jászsági, egri, gyöngyösi, sárközi, ormánsági, buzsáki, bácskai, baranyai, kalotaszegi, székelyföldi és gyimesi viseletbe öltöztetett bábukat állítottak, valamint a történeti Magyarország területén élő nemzetiségek közül a felvidéki tót, a délszláv, a román, és a ruszin népviselet.
