Adatlap
Tárgy neve: párta
Készítés ideje: 19. század vége
Készítés helye: Sárköz vidéke, Tolna megye
Leltári szám: D.Gy.1836.
Tárgyismertetés
Három egymásra fektetett sávból áll, két alsó sávját, a nagybársonyt az új divatnak megfelelően fekete, míg a felsőt, a kisbársonyt a régen kedvelt piros bársonyból szabták. A homlokrész feketéje díszítetlen maradt, felette viszont 2 sorban piros művirágokkal, fehér papírrózsákkal és bimbókkal, fehér gyöngyökkel tömötten rakott sávok következnek. A bársony sávokat egymáshoz öltötték, de két végük nyitva maradt, és hátul méretre húzva kötötték meg. A hátsó igazításokat hosszan lelógó, színes pántlikák takarták el. Déri György feljegyzése szerint a gyűjtés idején, 1937-ben már nehezen volt kapható, mert „a nehézsége miatt egy kisebb és egyszerűbb, és könnyebb fejdíszt viselnek a sárközi leányok”.
Belső K: 44 cm, szalag H: 38 cm